Kőszegi Várkiállítás

Múzeum

A Kőszegi Várkiállítás tárlata a kőszegi vár közel nyolcszáz éves történetét mutatja be. Kőszeg - és benne a vár - elrendezése egyedülálló, Magyarországon egyetlen megtestesítője a tervezett vár-városnak.

Az első terem a kőszegi Alsóvár (a mai kőszegi vár) építésétől kezdve mutatja be a város korai történetét, valamint a várost alapító, teljhatalmú Kőszegi családot, akik egészen Kőszeg 1328-as királyi várossá nyilvánításáig fenntartották a városban erőszakos, kegyetlen kiskirályságukat.

A Kőszeg a 15. században című terem bemutatott műtárgyai I. Mátyás idejében, a vár reneszánsz átalakítása során kerültek ide, köztük a korban rendkívül ritka itáliai majolikák. Emellett megtekinthető még a Nagyhatalmi szembenállás Európában a 15. században tárlat, valamint a Szulejmán 1532-es hadjáratát és Kőszeg ostromát bemutató rész is.

A következő terem a jelentős kőszegi zálogbirtokosokat mutatja be, közülük is kiemelten a híres várkapitányt, Jurisics Miklóst és a várat felújító Széchy-családot.

Az utolsó terem a kőszegi várat 1695 és 1932 között birtokló Esterházy-család korát idézi fel. Ebben az időszakban a vár kizárólag uradalmi központként funkcionált.

Újkori történelmében a legjelentősebb esemény az 1777-es tűzvész volt, amelyet követően már nem építették vissza minden tornyát, valamint az északi szárnyat és az udvart is átalakították. A várat 1932-től határőrlaktanyának használták.

 Információk

Cím
9730 Kőszeg, Rajnis utca 9.
Telefonszám
+36-94/360-240
Email
varosimuzeum@koszegimuzeumok.hu
Web
http://www.koszegimuzeumok.hu
Beszélt nyelvek
magyar, angol, német

 Nyitva tartás

Hétfő
zárva
Kedd
10:00-17:00
Szerda
10:00-17:00
Csütörtök
10:00-17:00
Péntek
10:00-17:00
Szombat
10:00-17:00
Vasárnap
10:00-17:00

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Ajánljuk még

Hozzászólások