Kőszegről a 19. századi divatlapokban - 1840-es évek

Kőszegen, tősgyökeres, helyiekkel beszélgetve fel-fel bukkanik egy-egy németes eredetű szó, mint például a “smarni” (császármorzsa), “stoki” (támla nélküli kisszék). De  a “Güns” szó hallatán is mindenki tudja, hogy a város német nevéről beszélünk. Mindez nem véletlen, hisz Kőszeg németajkú lakósága még a 19. században is jelentős volt.

A 19. század elején a divatlapok népszerű médiumnak számítottak. Tartalmukat tekintve azonban eltértek a ma megszokott divatlapokétól. Bár minden számban közöltek képeket a korszak ruhakölteményeiről, azonban az öltözködésre vonatkozó tanácsoknál sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a szépirodalmi írások illetve a társas életre vonatkozó cikkek közlése.

Az 1840-es években a divatlapok visszatérő rovatai voltak az útleírások, útinaplók megjelentetése, illetve szintén kedvelt témának számított a vidéki városokból érkező levelekből származó helyzetjelentés. Az útleírások legtöbbször a szerző által bejárt útvonal városainak szubjektív társadalomrajzát tartalmazta: tudósítottak a helyi kulturális eseményekről, szokásokról, a szerzők egy-egy település miliőjét igyekeztek lefesteni. Az ismertetés egyúttal kritikával is párosult, különösen a korszakban megerősödő nemzeti eszme jegyében mondtak bírálatot egy-egy településről, közösségről.

A nyugati fekvésű városok esetében gyakran bírálták a lakosok németajkúságát, a magyar nyelv és kultúra elhanyagolását. Különösen keményen bírálták a kőszegieket is ebben a tekintetben.

 

Fotó: Kőszeg Annó

 

A Pesti Divatlapban 1845-ben megjelent egyik cikk ironikus válaszadás Kőszeg németes kultúrájának bírálatára. A levél írója utal arra, hogy a vándorszínész társulat Kőszegre csak biztosító ívek kitöltése esetén telepedett le. Aláírásgyűjtéssel mérték fel azt, hogy számíthatnak –e a kőszegi lakóságra előadásaikon, félve attól, hogy a helyiek nem fogják érteni a magyar előadásokat, így érdeklődés híján veszteséges lesz a vándorszínház kőszegi tartózkodása.

Kőszegiek aláírták az ívet, biztosítékul, hogy ellátogatnak a vándorszínész előadásaira. A levél szerzője csípősen jegyezte meg, hogy ezen az íven több volt a német név, mint a magyar.

 

Fotó: Kőszeg Annó

 

A Pesti Divatlap egy másik számában is hasonló témában említi Kőszeget...szóljunk tehát egy-pár magyar szót e’ német város felő...

... Már a’ ns. városi hatóság csakugyan másképp tesz, mint ezek: ő még hajdúit is magyar ruhába öltözteti, az ember első tekintetre csakugyan magyarnak is hinné ám őket ’s biz azt gondolná, hogy fölfegyverkezett húsvéti irott tojások, pedig csak krumpiren in Mondur, ’s valjon ki fog illy körülmények között csudálkozni, midőn az éji őrök, a’ város utczáin – perse német nyelven, értjük, uraim? neémet nyelven! azt kiáltozzák, hogy bizon még csak éjfél vagyon!

(Pesti Divatlap: Kőszeg, sept. 27. 1845.)

 

A cikk a KRAFT projekt ösztöndíjas kutatói munkáiból egy összefoglaló kivonat. A teljes cikk a Beszélő Házak weboldalon, a következő link alatt található:

http://talkinghousekoszeg.com/hu/videki-szemle/

- B. Angelika

 

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Hozzászólások