Kőszegi Ősz 2016 - Kőszeg ősszel is remek programokkal vár

Dátum: 2016.09.22. - 2016.10.23.

Kőszeg igazi négy-évszakos város. Ide az év bármely időszakában érdemes ellátogatni, hiszen a gyönyörű környezet, a hangulatos városka, az Alpokalja tiszta levegője, a barátságos vendéglátók télen-nyáron elvarázsolják az ide érkezőket. Ám hogy az itt tartózkodás még kellemesebb és tartalmasabb legyen, számos program, fesztivál, rendezvény hívogatja a pár napra pihenni, feltöltődni vágyókat ebbe a romantikus kisvárosba. 

Íme egy kis ízelítő a színes kínálatból:

 

Kőszegi Szüret és Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó

Szeptember 22-25. 

 

Kőszegen a borászkodásnak nagy hagyománya van. A szezon minden évben a tavaszi rügyfakadással indul. Ekkor rajzolják be a szőlősgazdák a Szőlő Jövésnek Könyvébe a friss szőlőhajtásokat. Az itt található 150 hektáros szőlővidéken főként kékfrankost, zweigeltet, blauburgert termelnek. Ősszel pedig ünnepségen köszöntik a szőlőszüretet. Idén is négy napos rendezvény lesz, melyben a szőlő ünneplése mellett nemzetközi fúvószenei találkozóra is sor kerül, ahol 8 fúvószenekar lép fel.

A gazdák a Város Bora címért versengenek majd. A város képviselő testülete döntheti el, hogy idén melyik lesz a legjobb ízű, a legszebb színű bor. A győztes pedig a város egyik jelképe lesz.

A rendezvényen választják meg a 2016-os Borkirálynőt, aki egy évig hivatalos közszereplő is lesz.

A szüreti mulatságnak 1963 óta része a Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó. A szervezésben nagy részt vállal a most 150 éve alakult Kőszeg Város Fúvószenekara.

A szüreti felvonulás lesz az ünnepség fő látványossága, melyen közel ezren öltöznek be maskarába. A legötletesebb felvonulókat külön díjazzák is.

A mulatságon koncertek, táncbemutatók, dobosok, dalok és gasztronómiai csemegék, no meg persze vidámpark és kézműves kirakodóvásár is lesznek.

 

Kőszegi Szüreti Fesztivál és Nemzetközi Fúvós Találkozó - RÉSZLETES PROGRAM:

http://www.koszeginfo.com/programok-esemenyek/2016-09-22/program-koszegi-szureti-fesztival-nemzetkozi-fuvoszenekari-talalkozo-2016

 

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

Fotó: Kiss András - koszegINFO.com

 

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

 

Orsolya napi vásár

Október 22-23. 

 

Két napig a gasztronómia szerelmeseit várja Kőszeg belvárosa, ahol a Natúrpark ízeit lehet megkóstolni, vagy az itt készült termékekkel megismerkedni. Idén már 15. alkalommal rendezik meg a vásárt, ahol a natúrpark 17 településének kézművesei várják az érdeklődőket. Lesznek borászok, méhészek, virágkötők, fafaragók, gyöngyfűzők, fazekasok, csuhé-báb- és terményjáték készítők, tojásfestők és szalmafonók is, továbbá a Kőszegi Sör, mint kézműves sör is idén előszőr kapható lesz a vásáron.

A város német és horvát kisebbségei szintén bemutatkoznak a vásárban. 2005. óta vesznek részt az eseményen, ahol étel- és süteménykülönlegességeket kínálnak.

A rendezvényen fellépnek a város és környéke művészeti együttesei.

A szervezők meghívták a Geschriebenstein Natúrpark településeit és az ország más részeiről is érkeznek kézművesek.

Egyél, igyál sajátból! – vallják a szervezők, akik szeretnék a hagyományokkal megismertetni az ide látogatókat. Ugyanakkor a környezetre is figyelnek, és arra kérik a vendégeket, hogy hozzanak magukkal nem eldobható tányért, poharat, evőeszközt.

Aki pedig szeretné magát megmutatni, az részt vehet az Orsolya-napi Civil Főzőversenyben.

Az Ízek a Natúrparkból címmel pedig sütemény, lekvár és gyümölcs felhasználási és tartósítási versenyt hirdettek, ahol lekvárokkal, szörpökkel, aszalt termékekkel lehet nevezni.

A kőszegi éttermek és cukrászdák a két napban speciális ajánlatokkal készülnek, a helyi termékek felhasználásával. Lehet majd kóstolni gesztenyés, sütőtökös, mézes finomságokat.

A vásár ideje alatt a Fekete István Állatvédő Egyesület Örökbefogadó Napot tart, hogy minél több mentett állat kerülhessen szerető családhoz. 

 

RÉSZLETES PROGRAM: (hamarosan) 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kőszegi Ősz 2016:

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Hozzászólások