Hány ezer méter magasról mernél ugrani? – Kőszeg vagy a Fertő tó környékén próbálnád ki inkább?

A kőszegi származású Maitz István bejárta a nagyvilágot ejtőernyős, tandem ugróként (hivatalos megnevezés szerint Tandem Pilóta vagy Tandem Instructor), és most hazatért, hogy itthon, a mi régiónkban (Kőszeg környékén, az Alpokalján, Fertőszentmiklóson) egy látványos, egyedülálló vállalkozásba kezdjen.

Maitz István egy tősgyökeres kőszegi családból származik, így neve sok helyi számára ismerős lehet. Szakmája miatt azonban a világ legkülönbözőbb pontjain találkozhattak vele a zuhanás, extrém sportok szerelmesei. István eddig 11 országban, csaknem 6000 alkalommal ugrott egyedül vagy tandem ugrással (utasával közösen). Eddig olyan látványos helyeken dolgozott, mint például USA (California, Hawaii), Svájc, Sri Lanka, Kuba, Ausztria, Németország, Portugália, Horvátország, Csehország, Szlovákia és természetesen Magyarország.

A nagyvilágot bejárva, rengeteget látva, tanulva, tapasztalva végül hazahúzta a szíve, hogy a szülővárosában, a családja mellett élhessen és itt alkosson valami egészen különlegeset. István azt szeretné itthon is csinálni, amit eddig külföldön. Egy olyan vállalkozást álmodott meg, amely nem mindennapos itt a környékünkön. Egy életre szóló, felejthetetlen, egyedi élményt garantál a helyieknek és az ide érkező turistáknak.

 

 

Sokan eddig csak filmekben, a TV képernyőjén láthattak ilyen látványos ejtőernyős jeleneteket, ugrásokat. Nem gondoltuk, hogy ezt - a lehető legbiztonságosabb körülmények között - bármelyikünk kipróbálhatja a környékünkön is. 

Összeállításunkban egy kis betekintést, kedvcsináló ízelítőt szeretnénk adni a régió egyik leglátványosabb, élményalapú vállalkozásába.

 

 

Maitz Istvánnal beszélgettünk:

- MI A JELLEMZŐ? KIK SZOKTAK ÁLTALÁBAN UGRANI?

- Gyakorlatilag mindenki, aki kedvet és késztetést érez magában ahhoz, hogy kipróbáljon valami újat, egy olyan dolgot, ami egyedi, egy életre szóló élményt ad és még korábban soha nem volt lehetősége kipróbálni. Legfiatalabb utasom egy 7 éves kislány volt, a legidősebb egy 86 éves bácsi. Az ugrók átlag életkora azonban 18 és 60 közé tehető többnyire. De volt már kerekes székes ugró is, illetve leánykérés is történt a magasban. 

Nagyon gyakori, hogy születésnapokra, kerek évfordulókra, emlékezetes alkalmakra egy ilyen, nemmindennapos, életre szóló élménnyel ajándékozzák meg szeretteiket. Céges csapatépítésnek is tökéletes program. És vannak olyan emberek, baráti társaságok, akik ki szeretnék próbálni önmagukat, kilépnének saját, hétköznapi komfortzónájukból és saját magunkat is meglepnék egy emlékezetes élménnyel.

 

 

- FEL TUDODÁD SOROLNI, HOGY HÁNY HELYEN UGROTTÁL MÁR EDDIG?

- Rengeteg gyönyörű helyen, talán ezek voltak a legemlékezetesebbek:

1. Svájc: Lautenbrunnen, Interlaken,

2. USA: California, LODI Acampo, Hawaii, Kauai,

3. Sri Lanka,

4. Kuba,

5. Németország: München, Frankfurt, Köln, Hamburg, Drezden, Kassel, stb.

6. Ausztria, Wienerneustadt, Zell am See, Gmunden, Trieben, Punitz, Mariazell, stb.

7. Portugália: Evora

8. Horvátország: Gospic, Crikvenica

9. Csehország: Breclau

10. Szlovákia: Slavnica, stb.

11. MagyarországFertőszentmiklós, Szombathely, Székesfehérvár, Győr, Siófok, Kecskéd, Tokorcs, Szentpéterfa, Miskolc, Hajdúszoboszló, Nyíregyháza, Dunaújváros, Kaposvár, Esztergom, Úrhida, Kecskemét stb.

Lehetnek bármilyen gyönyörűek a tengerek, óceánok, vízesések, a szívem mégis hazahúzott. Eddig megszerzett tudásommal, tapasztalataimmal itt, az Alpokalján, a Fertőtó környékén szeretnék egy világszínvonalú attrakciót elindítani. Nem titkolt nagy álmom, hogy később akár itt Kőszeg környékén is létrehozzak egy hasonlót.

 

- HÁNY ALKALOMMAL UGROTTÁL már?

- Eddig 5992 alkalommal (még 8 ugrás és megvan a 6000), ebből kb. 5000 tandem ugrás volt.

 

 

- FEL TUDSZ IDÉZNI EGY-EGY EMLÉKEZETES UTAST?

- Minden utas egyedi, mivel mindenkinek egy külön sztorija van, aki ugrik velem. Rengeteg ilyent tudnék mesélni. Volt például egy púpos bácsika, akit több reptér elutasított, senki sem mert ugrani vele. Én elvállaltam és biztos vagyok abban, hogy egy életre szóló fantasztikus élményt nyújtott az ugrás a bácsinak. Előfordult, hogy tolószékessel ugrottam és volt egy világbajnok bokszoló is, aki félt a magasságtól. De tényleg minden ugrás egy külön sztori, egyedi történet, de még talán kettőt említenék:

Amikor Németországban dolgoztam, egy magyar „utas” került hozzám, mondván, hogy egy nyelvet beszélünk. Előkészületek és felszállás közben mindig beszélgetünk. Mesélte, hogy Németországban mivel foglalkozik. Kérdeztem, hogy honnét származik. Mondja, hogy úgysem fogom ismerni, egy kis város az osztrák határ mellett, Kőszeg. A világ pedig nagyon kicsi! Mindketten meglepődtünk, hogy kőszegiek vagyunk és Németországban egy ilyen ugrás során futunk össze úgy, hogy Kőszegen nem ismertük egymást.

 

 

A másik történet az ausztrál egyetemistákhoz (cserediákok) kapcsolódik. Ők a világ minden pontján különösen nyitottak az ilyen élményekre. Van egy jópofa szokásuk, egy-egy üzenetet felírnak a tenyerükre filccel. Az ugrás közben készülő képekkel pedig hazaüzennek szüleiknek, haverjaiknak, meglepve őket legújabb kalandjukkal. Jófejek, vidámak, élvezik az életet. Jó volt velük is együtt ugrani.

 

 

De olyan is akad, aki beöltözik valamilyen látványos ruhába, például BATMAN, SUPERMAN, SUPERGIRL jelmezben ugrik.

 

 

- MIT JELENT A „TANDEM” UGRÁS?

- Tapasztalt ejtőernyősként, kísérőként ott vagyok az ugró mellett, gyakorlatilag egymáshoz erősítve, együtt ugrunk. A világ legbiztonságosabb ugrásának számít. Ezért van az, hogy bárki jöhet. Az illetőnek semmi dolga nincsen, csak élvezni a nemmindennapos élményt, minden mást mi csinálunk. Sőt, az ugrásokról rengeteg látványos fotót (selfie) és videót is készítünk, amit átadunk az ugróknak, hogy el tudják tenni azokat és valóban egy életre szóló emléke legyen. Arra is van lehetőség, hogy egy másik ejtőernyős is velünk, közösen ugrik és ő még több, külső képet készít rólunk, a repülőről, az ugrás minden pillanatáról.

 

Ez a te sztorid (életre szóló történeted), amiben te vagy a főszereplő, én pedig mint kísérő a mellékszereplő!

 

- HOGY MŰKÖDIK EGY UGRÁS?

- Nagyjából egy fél napot kell szánni egy ilyen ugrásra, ami egy jó program is egyben. A repülőtérre az ugrót el szokták kísérni barátai, családtagjai. Vannak, akik egymás után ugranak, a többiek és a kísérőik addig várakoznak, de közben ők is tartalmas időt töltenek ott. Körülnézhetnek a repülőtéren, élőben nézhetik a rokonuk, barátjuk leszállását. A repülőtér bárjában, étteremében, vagy teraszán lehet iszogatni, beszélgetni. A finom ételekről pedig egy olasz séf, az olasz konyhájával gondoskodik. Tehát semmiképpen nem egy repülőtéri unalmas várótermet kell elképzelni. A leszállás után az utas is csatlakozni szokott a kísérőihez, és akár még további órákat ott tölthetnek, az élményeket elmesélni, képeket megnézni.

 

 

Maga az ugrás a következőképpen történik – illetve a következő érzések, hangulatok, gondolatok cirkulálnak az ember fejében:

 

Ugrás előtt:

Megérkezel – jókedv és vidámság

Nagyjából 5 perces felkészítés – még több jó kedv és egy kis izgalom

A ruha, felszerelések, heveder felvétele - épül a bizalom, kíváncsiság

 

Gépbeszállás:

• Mindannyian beszállunk a gépbe – itt már mindenki egyre izgatottabb, kíváncsi

• Ezt követően egy nagyjából 20 perces repülés az ugrási magasság eléréséig (ez egyébként egy király sétarepülés is egyben) – elmélkedés az élet nagy dolgairól 

• Nyílik a gépajtó, hamarosan következik az ugrás – felejthetetlen érzés. Kb. ahhoz hasonlítható, hogy „Felejts el mindent! Szabadnak születtél!”

 

Ugrás - zuhanás - ejtőernyős ereszkedés:

 • Az ugrási magasságot elérve (3000-3500 méter) jöhet maga az ugrás. Egy olyan király érzés, amilyet korábban még nem tapasztaltál. Az igazság pillanata, életed pillanata, ahol nincs hétköznapi stressz, ahol csak te számítasz, és rájössz, hogy porszemek vagyunk ebben a hatalmas univerzumban, de mind fontos részei! YEAH! FUCK YEAH!

Zuhanás 30-45 másodperc. Semmihez nem hasonlítható érzés, hogy szabad vagy!

Ezt követi az ejtőernyős ereszkedés, ami nagyjából 3-6 percig tart és nagyon látványos.

 

 

 

 

 

Földet érés:

• Végül a földet éréssel zárul a kaland. Pontosabban itt kezdődik egy újabb, mert garantáltan ezt a felejthetetlen élményt fogod napokig, hetekig, sőt akár évekig mesélni ismerőseidnek, barátaidnak. Az ugrás élménye pedig minden alkalommal visszajön, amikor visszanézed a fotókat, videókat.

Az ugrás közben ugyanis minden pillanatáról (zuhanás, ejtőernyős rész, földet érés) rengeteg fotó és videó-anyag készül. (Általában 300 kép és mintegy 10 kisvideó.) Földet érés után ez egy komplett egésszé lesz összevágva és végül átadják az ugró részére. Életed mozija, amiben te vagy a főszereplő.

 

 

- HOGY LEHET VELED KAPCSOLATBA LÉPNI, ÉRDEKLŐDNI? MIKÉNT LEHET JELENTKEZNI?

- Szívesen adok további információkat minden érdeklődőnek, kérdéseikre válaszolok elérhetőségeim bármelyikén.

Nevem: Maitz István

Telefon: +36 20 5381 243

Email: tandemalia310@gmail.com

Facebook: www.facebook.com/deeefly

További látványos képek a Facebook oldalamon, KLIKK: ITT:

Web: www.tandemalia.com

 

TIPP: LEPD MEG SZERETTEIDET VAGY ÖNMAGAD EGY ÉLETRESZÓLÓ ÉLMÉNNYEL!

 

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Hozzászólások