Illegális szemét, hulladék, zavaró szagok - Két kattintással bejelenthető - Kőszegi kezdeményezés

Kőszegi ötlet az illegális hulladéklerakások, zavaró szagok ellen

Egy kőszegi kezdeményezés járta be az országos médiát

Környezetvédelmi honlapot hozott létre az iASK (Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete, Kőszeg): www.enviromind.hu

 

 

Zajok, szaghatások, és illegális hulladéklerakók bejelentésére hozott létre internetes portált az iASK. Az EnviroMind elnevezésű környezetvédelmi honlap célja, hogy a lakosság könnyen és egyszerűen, akár egy telefonról vagy táblagépről jelezhesse a mindennapokban tapasztalt környezeti problémákat, amelyek ezután gyorsabban összesíthetők és feldolgozhatók. Ha valaki zavaró zaj-, vagy szaghatást észlel a környezetében, illetve tudomása van illegális hulladéklerakóról, a portálon könnyedén, egy űrlap kitöltésével jelezheti a problémát. 

 

A már beküldött észleléseket a honlapon térképes formában, egy dashboard felületen láthatjuk, így arról is vonhatunk le következtetéseket, milyen gondok körvonalazódnak az egyes régiókban. Sőt, mivel angol nyelvű űrlap és aloldal is elérhető a portálon, a világ bármely pontjáról lehet bejelentést tenni. Az eddig csak szeparáltan megjelenő lakossági bejelentések a portálon rendszerezett, strukturált módon vannak összegyűjtve, így az illetékes hivatalok könnyen végezhetik el a további szükséges vizsgálatokat.

 

Nő a lakosság szerepe 

„A közösségi környezetvédelmet szeretnénk előtérbe hozni, és egy új szintre juttatni. A költséghatékony szenzor technológiák, illetve a big data technológiák gyors ütemű fejlődése lehetővé teszi, hogy már a lakosság is részt vehessen az automatizált környezeti adatgyűjtésben, illetve az észlelések rögzítésében, megosztásában, továbbá akár az adatok feldolgozásában, további visszajelzések megfogalmazásában is. Ám sajnos a lakosság, mint egy adott települést – általában a legjobban – ismerő és a lakóhelyére jellemző egyes környezeti hatásokat közvetlenül észlelő fél a legtöbb esetben nincs kellőképpen bevonva a térségre vonatkozó mérési és döntési folyamatokba. Az EnviroMind portállal ezen a tendencián szeretnénk változtatni.” – emelte ki Erdős Gergely, az EnviroMind egyik alapítója, az iASK big data csoportjának vezető kutatója. 

 

A projekt megalkotói emellett olyan önkormányzati, állami és ipari együttműködések kialakítására törekednek, amelyek keretében segítséget nyújtanak a döntéshozóknak összeszedni azokat az észleléseket, illetve műszeres, szenzoros méréseket, amelyek biztosíthatnák a releváns információkat a lakosságot érintő problémákról. Ipari cégek esetében a környezethasználattal kapcsolatos észrevételek feldolgozására, valamint környezetmonitorozásra használható kiválóan a portál. 

 

Felgyorsul az ügyintézés

A portál fejlesztői most egy olyan új funkció kialakításán dolgoznak, amely az időjárási adatokat automatikusan hozzárendeli a szagészlelésekhez: ez választ adhat arra, honnan jöhet a szag, a potenciális forrásokat körül lehet határolni, ezáltal a vizsgálatok gyorsabban le tudnak zajlani, és nem telnek el hetek, hónapok vagy évek, mire elindul a megoldás keresésének folyamata. Emellett az észlelések, feltárt összefüggések alapján automatikus értesítéseket, riportokat szeretnének küldeni a településvezetők, hatóságok felé, hogy ők is lássák a probléma súlyát, mértékét. Hosszabb távú fejlesztés, hogy az üzemek, telepek működtetését - a környezetet terhelő nemkívánatos hatások alapján - optimális keretek közé tudják szorítani, hiszen a tervezési, engedélyeztetési folyamatban fel tudják használni a korábbi adatokat.

 

„A globális fenntarthatóság egy nagy odafigyelést igénylő probléma, az EnviroMind portállal mi emellett a mindennapi, helyi gondokra – amelyek jelentősen befolyásolják az emberek életminőségét – fókuszálunk, ezekre lokálisan, rögtön bevethető megoldásokat dolgozunk ki. Így gyorsabb és hatékonyabb eredmény érhető el a jólét növelésében – véleményem szerint összességében sokkal több ember boldogsága növekedne, ha a legtöbb embert zavaró, hátráltató problémákat ilyen módon kezelni tudnánk.” – tette hozzá Erdős Gergely, az EnviroMind egyik alapítója, az iASK big data csoportjának vezető kutatója. 

 

A rendszerhez hamarosan csatlakoztathatók lesznek külső adatgyűjtő eszközök, automatizált mérőrendszerek is, mint pl. házi időjárás állomások, környezeti információt biztosító szenzorok, amelyek plusz információkkal egészíthetik ki a lakossági észleléseket, biztosítva ezáltal az adott problémakör pontosabb és gyorsabb, akár valós idejű elemzését is.

 

Média felületek, ahol írtak a kőszegi kezdeményezésről:

 

Tegyél a szemét és a környezetszennyezés ellen! –  Kossuth Rádió Trendidők – 2018. július 04.

Figyelemfelhívás a zavaró szagok és hulladékok ellen – Fejér_Megyei_Hirlap_2018. június 26.

Szemét és hulladék bejelentés – www.hulladekvadasz.hu – 2018. június 24.

Interneten jelenthető be a károkat – Magyaridők lés www.magyaridok.hu – 2018. június 23.

Tudja mi az a szagtérkép?  – Szeged TV – 2018. június 22.

Szemétjelzés – Napközben Kossuth Rádió 2018. június 21. 9.35-től

Itt tudod bejelenteni a környezetszennyezést és a zavaró szagokat – www.gardenista.hu – 2018. június 20.

Új honlap a szennyezések bejelentésére – Népszava és www.nepszava.hu – 2018. június 19. 

Új portál indul – Bárhonnan bejelentést tehetsz! – Civil hírügynökség 2018. június 18.

Szemét és hulladék bejelentés – Karc FM Otthon – Élemód magazin – 2018. június 16. 33.15-től

Zavaró zaj vagy szemét van a lakóhelyeden? – www.femina.hu – 2018. június 14.

Büdös van a környéken? – Itt jelezheti! – www.hazipatika.hu – 2018. június 13.

Nő a lakosság szerepe – www.socialbranding.hu – 2018. június 13.

Zavaró szagokat érez? – Egy kattintással bejelentheti – www.yoojooz.hu 2018. június 13.

Új portál indul az illegális hulladéklerakások ellen – www.dontwasteit.hu – 2018. június 13.

Zavaró szagot és zajokat észlel? – Jelentse be pár kattintással! – www.mediapaic.hu – 2018. június 13.

Zavar a szemét? – Két kattintással bejelentheted – www.technokrata.hu – 2018. június 13.

Környezetvédelmi honlapot hozott létre az FTI-iASK – www.businessonline.prim.hu – 2018. június 13.

Jelentse egy kattintással, ha illegális szemetet, vagy egyéb szennyezést észlel – www.jogiforum.hu – 2018. június 13.

Zavaró szagok, illegális szemét? – Jelentse be pár kattintással – www.ecolounge.hu – 2018. június 13.

Online bejelentés környezetszennyezés esetén – Ház és Otthon – 2018. június 13.

Illegális hulladék, zaj- és szag szennyezés – Már on-line is bejelentheti – www.hirado.hu – 2018. június 13.

Internetes portál a zavaró szagok, hangok és illegális hulladékok bejelentésére – www.pestisracok.hu – 2018,. június 13.

Környezetszennyezést bejelentő honlap az FTI-iASK-tól – www.hvg.hu – 2018. június 13. 

Illegális hulladéklerakók jelenthetők be egy új portálon – Világgazdaság 2018. június 13.

Zöld bejelentőlap – Jazzy rádió – Millásreggeli – 2018. június 13. (25.30-től) 

Zavarószag, illegális hulladéklerakó? – Jelentse be! – www.fehervarhirek.hu – 2018. június 13. 

Mit tegyen, ha zavaró szagokat észlel – www.mediapiac.hu – 2018. június 12.

Pár kattintással a környezetvédelemért – www.orientpress.hu – 2018. június 12. 

Így jelentheti be egyszerűen, ha zavaró szagokat vagy illegális hulladékot észlel  – www.propeller.hu – 2018. június 12.

 

 

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Hozzászólások

dobrowin |
betleao |
moverbet |
winzada 777 |
supremo |
casadeapostas |
dobrowin |
betleao |
moverbet |
wazamba |
fezbet |
betsson |
lvbet |
dobrowin |
betsul |
pixbet |
bwin |
betobet |
dobrowin |
bet7 |
betcris |
blaze |
888 |
betano |
stake |
stake |
esportesdasorte |
betmotion |
rivalry |
novibet |
pinnacle |
cbet |
dobrowin |
betleao |
moverbet |
gogowin |
jogos win |
campobet |
mesk bet |
infinity bet |
betfury |
doce |
bet7k |
jogowin |
lobo888 |
iribet |
leao |
dobrowin |
allwin |
aajogo |
pgwin |
greenbets |
brapub |
moverbet |
onebra |
flames |
brdice |
brwin |
poplottery |
queens |
winbrl |
omgbet |
winbra |
goinbet |
codbet |
betleao |
fuwin |
allwin568 |
wingdus |
juntosbet |
today |
talon777 |
brlwin |
fazobetai |
pinup bet |
bet sport |
bet esporte |
mrbet |
premier bet |
apostebet |
spicy bet |
prosport bet |
bet nacional |
luck |
jogodeouro |
heads bet |
marjack bet |
apostaganha |
gbg bet |
esoccer bet |
esport bet |
realbet |
aposte e ganhe |
aviator aposta |
bet vitoria |
imperador bet |
realsbet |
bet favorita |
esportenet |
flames bet |
pague bet |
betsury |
doce888 |
obabet |
winzada |
globalbet |
bet77 |
lottoland |
7gamesbet |
dicasbet |
esportivabet |
tvbet |
sportbet |
thelotter |
misterjackbet |
esportebet |
nacionalbet |
simplesbet |
betestrela |
batbet |
Pk55 |
Bet61 |
Upsports Bet |
roleta online |
roleta |
poker online |
poker |
blackjack online |
bingo |
12bet |
33win |
bet168 |
bk8 |
bong88 |
bong99 |
fcb8 |
hb88 |
hotlive |
ibet888 |
k8 |
kubet77 |
kubet |
lode88 |
mig8 |
nbet |
onebox63 |
oxbet |
s666 |
sbobet |
suncity |
vwin |
w88 |
win2888 |
zbet |
xoso66 |
zowin |
sun |
top88 |
vnloto |
11bet |
bet69 |
8xbet |
leon |
amon |
bons |
skol |
32red |
yako |
mrrex |
winny |
mrbit |
slotv |
21bit |
tsars |
buumi |
bizzo |
netbet |
24bet |
rummy |
sbobet |
patti |
mirax |
12bet |
amunra |
maneki |
mrplay |
dreamz |
refuel |
goslot |
ivibet |
gamdom |
pgebet |
casigo |
nomini |
betobet |
betshah |
spinrio |
heyspin |
nyspins |
21prive |
1xslots |
220patti |
casitsu |
nobonus |
slotbox |
teen patti |
puma |
satsport |
lottoland |
national |
pinnacle |
alexander |
marvel bet |
vinyl |
22bet |
rant |
baji |
yoyo |
oppa888 |
bilbet |
roobet |
vave |
nextbet |
comeon |
bluechip |
unibet |
leonbet |
betfury |
pino |
slottica |
w88 |
casumo |
rivalry |
exclusive |
sol |
highway |
500 casino |
jazz |
howl |
supernova |
sherbet |
fresh |
daddy |
jet |
wish |
eclipse |
inplay |
drip |
marvel |
stake |
scorpion |
luxebet |
drake |
thor |
puma |
winzir |
loki |
shazam |
rivalry |
f1 casino |
xgbet |
sushi |
bk8 |
art casino |
manga |
pgasia |
gemini |
bingoplus |
slot vip |
help slot win |
8k8 slot |
tadhana slot |
jili slot |
55bmw slot |
vip slot |
nn777 slot |
jili slot 777 |
tg777 slot |
w500 slot |
phfun slot |
bmw55 slot |
sg777 slot |
wj slot |
slot free 100 |
lucky cola slot |
cc6 slot |
taya777 slot |
ph444 slot |
slot games |
fb777 slot |
okebet slot |
help slot |
tg77 slot |
phwin slot |
vvjl slot |
fc777 slot |
slot vin |
yy777 slot |
define slot |
define slot |
inplay |
99bet |
60win |
melbet |
jollibet |
jili slot |
rich711 |
tayabet |
phl63 |
unobet |
63jili |
mwplay888 |
gold99 |
jolibet |
ubet95 |
nice88 |
jili777 |
nn777 |
phlove |
jiliko |
55bmw |
phoenix game |
8k8 |
cgebet |
7up gaming |
diamond game |
hellowin |
win88 |
big win |
kabibe game |
sabong bet |
phcity |
colorplay |
tongits go |
slotsgo |
spinph |
go perya |
casino frenzy |
aurora game |
escala gaming |
winning plus |
bingo plus |
ph dream |
747 live |
niceph |
lucky cola |
pera play |