II. Kőszegi Kézműves Sörmajális

Második alkalommal került megrendezésre az alpokaljai kisvárosban a "Kőszegi Kézműves Sörmajális"

Idén második alkalommal rendezték meg a Kőszegi Kézműves Sörmajálist. A kedvező időjárás mellett sokan jöttek el az ünnepségre, a programokra. A régi korokat idéző vásári forgatagban lehetőség nyílt a helyi értékek bemutatására, kipróbálására, megismerésére is. A májusfa állítás, vagy a régi Kőszegi Sör újjáélesztett változata is erősítette a majális hagyományőrző hangulatát. 

 

 

A májusfa állítás hagyománya egyes falvakban még ma is él. Ilyenkor a legények – leginkább az udvarlók – a barátok segítségével feldíszített sudár fát állítottak a kedves leánynak, hölgynek. A májusfa egyben a tavasz örömét is jelzi. A május 1-je sokak emlékezetében él úgy is, mint a felvonulások, és a sör-virsli napja, de az egyház is „megszentelte”, hiszen, XII. Piusz pápa ünneppé emelte. Május elseje így lett a „munkás József” (Jézus nevelőapja) napja is – írta Tóthárpád Ferenc.

 

 

Kőszegen újjáéledt a hagyomány egy speciális formája, mely egyesíti a tavaszünnep több elemét. Második alkalommal kapott főszerepet a Kőszegi Kézműves-Sör-Majális rendezvénye.

 

 

Az egész napos ingyenes ugráló vár mellett számos programnak örülhettünk. A szórakoztatásról gondoskodott: a Bozsoki Dalárda, a Hajnalcsillag és a Tulipánt, az ATARU, a Big Box, A BE-JÓ, a Csók István Művészkör, a Genius Rock and Roll, a Kőszegi Kötélugrók, a „Just for Fun” táncosai, az Orientális Táncklub, Maitz József és a harmonikások, Jurina Bea és Szilinyi Arnold, valamint a záró koncertet adó Fiesta. Külön kell szólni a Kőszegi Rendőrkapitányság által szervezett kerékpáros ügyességi versenyről, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság ragadozómadár-bemutatójáról, valamint a Mesebolt Bábszínház „hívogatójáról”. 

 

 

 

 

2016-ban volt az egykori kőszegi sörgyár első főzetének 120 éves évfordulója. 1896. május 9-én mutatták be az új terméket. 120 évvel később, egy hasonló tavaszi napon (2016. április 29.) Kiss András mutatta be az „új Kőszegi Sört”. Az új helyi sörmárka és a JvMK együttműködve egy tartalmas kézműves hosszúhétvégét valósítottak meg, melynek idén második alkalommal folytatása került.

 

A Kőszegi sör zamata attól is különleges, hogy a típusát a Bécsi Lagerben találták meg, amely azonban Európában szinte alig kapható. A Kőszegi Sör első születésnapján újabb ízzel is megjelent. Ez pedig a Kőszegi Sör - Märzen, melyből csak egy alkalmi főzet készült. Továbbá bemutatásra került a szülinap alkalmából egy bajor korsó, mely egyedi tervezésű, a Kőszegi Sör számára készült.

Lelőhelyek: http://www.koszegisor.hu/ertekesitesi-helyek 

 

 

 

 

 

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Hozzászólások