140.000 Fős Hadgyakorlat Kőszegen és környékén
A hadgyakorlat hétfőn, 1893 szeptember 18-án vette kezdetét. A Kőszegtől 2 mérföldnyire lévő harcszíntéren lévő sereg közel 140.000 embert számlált. Ferenc József az Osztrák-Magyar Monarchia császára, II.Vilmos német császár és Albert szász király, több Habsburg és bajor főherceg, sőt az angol királynő egyik fia is jelen voltak és aktívan részt vettek a hadgyakorlaton, a teljesség igénye nélkül: Károly Lajos, Albrecht, Rajner, Vilmos, Lipót Salvator, Ferencz Salvator, Jenő, József, László főhercegek. Továbbá a Monarchia császárának vendégei voltak még: Hein százados az Amerikai Egyesült Államokból, Deines ezredes a Német Birodalomból, Berkheim báró százados Franciaországból, Dawson alezredes Angliából, Pollio Olarszországból, Woronin alezredes Oroszországból, Espinosa de los Monteros ezredes Spanyolországból, Sabri bej alezredes Törökországból. A hadgyakorlat Albrecht főherceg, tábornagy és Beck báró táborszernagy vezérkari főnök segédkezése mellett zajlott le. A csapatok felvonulása szeptember 14–16. között zajlottak, majd ezt követően 17. pihenőnap volt, 18–21. között pedig hadászati gyakorlatok sokaságán vettek részt a katonák. A hadgyakorlati terepet nyugat felé Stájerország, dél felé a Rába, kelet felé a szombathelyi és soproni vasútvonal határolta. A gyakorlaton kizárólag csak füst nélküli lőporból készült töltények dörrentek el.
Két sereget állítottak fel, az északit és a délit. A hadgyakorlat első napján, szeptember 18-án a két fél lovas csapatai ütköztek meg egymással reggel 8 órakor a szombathelyi-kőszegi országút közepén. Második napon, szeptember 19-én az északi sereg vissza akarta foglalni Kőszeget, amíg a déli sereg Nagy-Baromig nyomult előre, hogy a másik sereg csapatát megkerülje. A csapatok Kőszeg és Nagy-barom között csaptak össze. Ekkor a gyalogságot vetették be. Napnyugtára az északi sereg visszavonulót fújt. Éjszakára Vilmos császár a gyakorló térről kocsiján Horpácsra, Széchenyi gróf, volt berlini nagykövet birtokára tért vissza, ahonnan csak másnap délután 5-re érkezett meg Kőszegre. A porosz császárnak elnyerte tetszését az osztrák-magyar csapatok menetelési képessége, amit az újságírók szerint többször szóvá is tett Ferenc József császárnak.
Harmadik napon, szeptember 20-án, a két seregben már 12 gyalog és két lovas hadosztálya működött. A 10–12 kilométer hosszú harcvonalon 120 ezer ember és 15 ezer ló volt együtt. Az ütközet reggel 9-től du 13-ig tartott. A „tét” nagy volt: a nagy-baromi magaslat birtoklása, ennek eleste során a szombathelyi, kőszegi, soproni útvonal elveszett volna. A gyakorlat befejezése előtt a német császár Beck, Merkel, Schönaich tábornokoknak és több törzstisztnek porosz rendjeleket osztott ki a rátermettségük jutalmazásaként. Albert szász király szintén több kitüntetést adományozott ezen a napon. A végső hadgyakorlatra szeptember 21-én került sor, az ütközet a reggeli óráktól egészen délután 13:21 percig tartott. A „játékban” résztvevőknek az tűnt ki leginkább, hogy a győzelemhez a megfelelő földrajzi viszonyok kihasználása mellett megfelelő taktika is szükséges.
A sajtóanyagból keveset tudunk meg magukról a katonákról, leginkább az élelmezésről és az elszállásolásról írnak az újságok. Többször kiemelik, hogy a katonák elszállásolása nehézen ment végbe, mivel a házak szobáit a magas rangú tisztek foglalták el, az alacsonyabb rangú katonák a padlásokra vagy az istállókba, sátrakba szorultak. A szállás ellenére sokan a szabad ég alatt töltötték a hadgyakorlat éjszakáit. A sereg egészségügyi állapota és élelmezése megfelelő volt. A résztvevőknek nem mindig volt ideje és lehetősége élelmet készíteni maguknak, így hús- és leves konzerveket osztottak szét közöttük. Az élelmiszer utánpótlást Sopronból, Nagy-Baromból, Fülesről, Szombathelyről, Német-Szent-Mihályról a felállított raktárakból oldották meg a katonák számára.
A Vasárnapi Újság cikkírója a történéseket összegezve kifejti, hogy a gyalogság harcászatára a vezetők külön figyelmet fordítottak, illetve Vilmos császár tetszését a halk sípolással való vezénylet nyerte el, amit – legalábbis az újság szerint – idáig csak az osztrák-magyar seregben alkalmaztak.
