A Kőszegi Sör bemutatója

    Így ünnepelték Kőszegen az egykori, kőszegi sörgyár első főztjének 120 évvel ezelőtti jubileumát és a Kőszegi Sör bemutatását
 
A Kőszegi Sör premierjének dátuma csaknem napra pontosan egybeesik az egykori kőszegi sörgyár első főzetének 120 évvel ezelőtti bemutatójával, melyre 1896. május 9-én került sor. 
 
Az alpokaljai kisváros nemrég ünnepelte a jubileumot, nem mindennapi módon. 2016. április 29-én pénteken, a kőszegi származású, márkaépítéssel foglalkozó Kiss András bemutatta a Kőszegi Sört a város legrégebbi bástyájában, a Zwingerben. A teltházas rendezvényen több, mint 120-an vettek részt. A most bemutatott kézműves sör az egykori sörfőzde sörét kívánja napjainkban is elérhetővé és élvezhetővé tenni. A Kőszegi Sör ezentúl folyamatosan kapható lesz.
 
Talán kevesen tudják, hogy Kőszeg északi határán, egy gyönyörű épületben működött a híres sörgyár, melyet 1894-ben alapítottak. Itt főzték a - mára már Európában is ritkaságnak számító - sörkülönlegességet, a bécsi lager sört. 
 
 
A történelem ezt az üzemet sem kímélte. A gyár és vele együtt a sörfőzés összes dokumentuma megsemmisült a II. Világháború alatt. Az ezt követő évtizedekben  a kőszegi sörgyár és annak söre a feledés homályába merült.  Csupán néhány képeslap, fotó, egy-egy üres palack maradt az utókorra. A helyiek már csak legendaként emlegetik az egykori sörgyárat, de már az emlék is egyre inkább megkopik. A fiatalabbak nagy része nem is hallott a hajdani kőszegi sörgyárról és annak valaha híres söréről.
 
András  izgalmas feladatnak találta a témát, és elhatározta, hogy szakemberek bevonásával feltárja az egykori sörgyár legendáját. Újraértelmezte és felélesztette a rég elfeledett ízt egy kézműves sör formájában, melyet “Kőszegi Sör” névre keresztelt el. Az újraalkotott sörrel azt szeretné elérni, hogy napjainkban is élvezhetővé tegye a múlt jellegzetes ízeit. Ugyanakkor szeretné, hogy a sör továbbvigye a település hírét a sörkedvelők körében, és minél ismertebbé tegye Kőszeget a sörön keresztül is. 
 
 
András szakemberekkel - Dr. Bariska István nyugalmazott főlevéltárossal és Kovács Krisztián sörfőző mesterrel, illetve néhány helyi bevonásával - kutattak, így derült ki, hogy a Kőszegen készített sör egy bécsi típusú lager sör lehetett. 
 
A 19. század vége felé egyre inkább megnövekedett igény hatására Nyugat-Magyarországon is megjelent az ipari sörfőzés. Ekkoriban jöttek létre a kanizsai, soproni és a kőszegi sörfőzdék. 1894-ben megalakult a Kőszegi Polgári Sörfőzde Rt., amely két évvel később, 1896-ban kezdte meg a termelést. 1896. május 9-én mutatták be az első főzetét. Ettől kezdve a helyi vendéglők többségében kapható volt a kedvelt és jó minőségű kőszegi sör. A gyár Herkules nevű söre Triesztben díjat is nyert.
 
 
 
A finom sör és az ígéretesnek tűnő lehetőségek ellenére a gyár nehéz időszakokat élt át, míg végül összeolvadt a Soproni elődjével. A kőszegi gyár épülete már csak raktárként funkcionált a II. világháborúig, amikor az épület is teljesen megsemmisült. Az ezt követő évtizedek során a kőszegi sörgyár és annak söre teljesen a feledés homályába merült. Szinte minden információ megsemmisült. Csupán néhány képeslap, fotó, egy-egy üres palack maradt az utókorra.
A korról, a sörgyár múltjáról Dr. Bariska István, nyugalmazott főlevéltáros beszélt a Kőszegi Sör bemutatóján.
 
 
 
A Kőszegi Sör megalkotásában jelentős szerepet töltött be Kovács Krisztián, az Etyeki Sörmanufaktúra sörfőző mestere, András ismerőse. Mint az ország egyik legtapasztaltabb sörfőző mestere, kulcsszerepet töltött be a Zirci Apátsági Sörök megtervezésében és az üzem indításában is. András kérte fel Krisztiánt, hogy legyen a Kőszegi Sör sörfőző mestere is, és segítsen megalkotni egy prémium kategóriás, minőségi terméket.
 
 
Krisztián a felkérést szívesen elvállalta, így kezdődött el a Kőszegi Sör bérfőzéssel történő magalkotása az Etyeki Sörmanufaktúrában. A cél az volt, hogy a korabeli jellegzetességeket megkeresve, azokat újjáértelmezve, a mai technológiával állítsanak elő egy sört, mely az egykor Kőszegen gyártott „bécsi lágerhez” hasonló, annak méltó utódja. A termék kiváló lett.  Egy kifejezetten "beszélgetős" sörfajta született, amely inkább frissítő jellegű, karamelles ízű, nem keserű.
 
 
Az érdekes előadások után a Zwinger alsó termében lehetőség volt a sör kóstolására is.
Az érdeklődök hosszú sorokban várakoztak, hogy elsők között ízlelhessék meg Kőszeg új nevezetességét 
 
 
 
 
A várakozás és sörözés ideje alatt Kőszeg hangulatához illő svábos, osztrák és magyar harmonikaszó szórakoztatta a vendégeket. 
 
 
A sör mellé az enni vágyóknak egy, a Kőszegi Sörhöz tervezett perecet kínáltak.
A nem mindennapost esemény a város legidősebb bástyájában olyan jól telt, hogy a vendégek késő éjszakáig beszélgettek és élvezték a Kőszegi Sör ízét.
 
 
Ezzel egy időben a Jurisics várban egy Kőszegi Sörvacsora kezdődött.
A rendezvény nagy siker volt, a 90 főre tervezett vacsora jegyeit nagyon gyorsan elkapkodták.
 
 
András - a Kőszegi Sör alapítója - egy ismerősét, Sass Danit, kérte fel, hogy tervezzen a sörhöz egy ételkülönlegességet, amely ezt követően a város gasztronómiai kínálatát bővíti majd, illetve méltó kiegészítő étele less a Kőszegi Sörnek.
 
Dani az egyuttegyasztalnal.hu gasztrobloggere, amatőr, hobbi séf. 2015-ben az egyik hazai kereskedelmi tévécsatornán futó Konyhafőnök című gasztro vetélkedőn második helyezett lett, maga mögé utasítva képzett szakácsokat és séfeket. 
 
„András felkérése komoly inspiráció volt számomra. Egy város ízvilágának megalkotása nem egy egyszerű feladat, ugyanakkor hatalmas megtiszteltetés is. A gasztronómiában nincs semmi, ami gátat szabhatna a kreativitásnak. Jelen étel megkomponálásánál azt kellett figyelembe vennem, hogy erre a vidékre jellemző a gesztenye és a szőlő. Igyekeztem úgy megalkotni ezt a vacsorát, hogy szorosan illeszkedjen a Kőszegi Sörhöz és tartsa meg azokat a jegyeket, melyeket a régió hordoz magában. Így született meg az ötlet, hogy egy sörben sült csülök legyen a tányér fő eleme, ami ugyanakkor nem nyomhatja el a tányéron határozottan jelenlévő mazsolás savanyúkáposzta pürét és a gesztenyés burgonya gratint. Így egyszerre van jelen a sörre is jellemző lágyság, frissesség és határozottság is, ügyelve a textúrák sokszínűségére.”
 
 
 
 
 
 
 
A rendezvényre Hollandiából, Svédországból, Ausztriából, Németországból is érkeztek külföldi vendégek, sőt másnap még amerikaiak is csatlakoztak a sörös programokhoz.
 
 
 

Másnap, szombaton a Kőszeg Fő terén található Kékfény étteremben rendezték meg a Kőszegi Sörebédet. 

 
A pénteki vacsorához hasonlóan Kiss András, a Kőszegi Sör alapítója, valamint Kovács Krisztián, a Kőszegi Sör sörfőzőmestere, illetve Sass Dani, az ehhez komponált étel megálmodója mutatták be alkotásaikat. A rendezvény itt is teltházas volt, még az utcán sétálók figyelmét is felkeltette.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az ebédet követően a kőszegi Csokiszegben egy nem mindennapi csokikóstolót rendeztek
 
 
 
Gabriel Sándor, aranykoszorús mestercukrász, a Gabriel Manufaktúra tulajdonosa egy egyedülálló desszertet álmodott meg a Kőszegi Sör felhasználásával. A prémiumkategóriás sörcsokit Sör Bon néven mutatták be a fesztivál második napján. A sörös krémmel töltött csokigolyók már kaphatók Kőszegen.
A bemutatón Sándor elmesélte, hogy hogyan született meg a végső verzió. Elárulta azt is, hogy milyen változatokban gondolkodott, ezeket pedig meg is lehetett kóstolni. 
 
 
"Hozzáértők szerint a Bon-bon készítés a cukrászat csúcsa. A keserű és az édes íz harmóniájának megteremtése nagy feladat minden mester számára. Ötletesség, fantázia, alapanyagok ismerete valamint a megfelelő technológiai sorrend kialakítása és maradéktalan követése kell hozzá. Szakértők azt mondják, minden kézi gyártású bon-bon egy remekmű amit nem szabad egy napon említeni a sorozatban készített gyári termékekkel. A bonbont fogyasztáskor élvezni kell, mint minden jót az életben, gyönyörködni formájában – memorizálni illatát – apró falatokkal kóstolgatni. A töltelékből kitárulkozó ízvilágot felfedezni, csodás rabul ejtő dolog hisz a meglepetés nem a formában hanem a tartalommal együtt az összhatásban rejlik.

A kézműves bon-bon valódi csokoládéból a legfinomabb és legjobb alapanyagokból készül. Nem tartalmaz vegyi konzerválószert sem más növényi zsiradékot csak nemes kakaóvajat.

Kőszegi Sör Bon is ezekkel az elvársokkal készült" - Gábriel Sándor
 
 
A jövőben a prémium kategóriás édesség Kőszeg egy újabb íze lesz, mely a Kőszegi Sör egy kísérő termékeként kiváló ajándék.
 
Szintén ideális ajándék lehet egy esztétikus, kifejezetten az új sörhöz tervezett farekesz, amelyben a Kőszegi Sör megvásárolható. Egy ládába 6 üveg sör fér el.
 
 
Ezen kívül megvásárolható a Kőszegi Sörhöz illő söröskorsó is, amelyből a legélménytelibb a kellő hőfokra hűtött alpokaljai sör fogyasztása.
 
 

Ezek után mi sem kívánhatnánk egyebet:

Légy része egy legenda visszatérésének!

Koccintsunk együtt a 120 évvel ezelőtti ősök munkájára, a ma megalkotott Kőszegi Sörrel. 

Egészségedre!

 
 
 
A Kőszegi Sör értékesítési helyei Kőszegen: 
 
A bemutató hétvége egy további érdekessége, hogy a Kőszegi Sör első főzetének nagy részét (nagyjából 900 litert), országos rekordnak tekinthető idő alatt, 24 órán belül elkapkodták az érdeklődők, sörkedvelők. Jó hír, hogy már készül a második főzet, amely június közepén érkezik Kőszegre.
 
Idén június 10-12. között, immár 11. alkalommal rendezik meg a legnagyobb  hazai kézműves sörfesztivált, a Főzdefesztet, amelynek helyszíne  a budapesti, városligeti Napozóréten lesz. Itt mutatkozik majd be először a budapesti közönség előtt a Kőszegi Sör. Ekkor kóstolható meg először a Kőszegi Sör csapolva is.
 
Kövesd a Kőszegi Sört a Facebookon:
 
illetve az Instagramon:
 
 
 

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Hozzászólások