Advent - Mikulás - Csokoládé

Az Adventi időszak és a Mikulás meghatározó eleme a csokoládé. Sokan talán csak a kötelezően beszerzendő csoki Mikulást és Adventi naptárat látják benne, pedig ennél sokkal többről van szó, hiszen a gyerekeknek ez egy várakozással, kíváncsisággal teli időszak. Vajon jó voltam? Tényleg mindent lát a Mikulás? A felnőttek pedig a nyugalmat, a békét várják és azt a pillanatot, amikor a gyermekek arcán megcsillan az öröm.

 

Valószínű mindenki ismeri a Mikulás történetét. A piros ruhás „Ajándék Apó”, aki megmentette a három fiatal lány életét, azzal, hogy december 5.-én éjszaka egymást követő három évben pénzt dobott be a szegények házába, így nem kellett rabszolgának állniuk.

 

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

Talán az Adventi naptár története sem ismeretlen, amikor is egy német anyuka a türelmetlen kisfiának 24 ablakocskából álló dobozt készített, melyben apró csokoládét dugott el és a kisfiú így Karácsonyig minden nap megehetett egyet.

Ahogy teltek az évszázadok és elérkeztünk a modernkori Mikuláshoz, lassan minden gyereknek hozott hol több, hol kevesebb csokoládét –a rosszabbaknak esetleg virgácsot, hol kisebbet, hol nagyobbat-. Ha visszaemlékszem a -’80 as évekre, hát bizony sokszor még januárban, sőt még februárban is láttam ablakokban „csoki” Mikulásokat, amik bizony esetenként szinte ehetetlenek voltak, és még jó indulattal sem lehetett csokoládénak nevezni őket. Tisztán érzem a számban azokat az ízeket, amikor a tényleg csokoládéból készült Mikulások fejének leharapáskor érezhettünk. Ezek bizony ritka pillanatok voltak.

Ezeket a ritka pillanatokat varázsolja Kőszegre egy csoki bolt, a Csokiszeg! Alapítói célul tűzték ki, hogy a minőségi csokoládéfogyasztást elérhetővé tegyék mind a hétköznapokban, de még inkább az ünnepi alkalmakkor.

 

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

Nem elég azonban a minőségi csokoládét a polcokra tenni, különleges igényeket is ki kell elégíteni, hiszen a mai kor kétféle osztja a mind az apróságokat, mind a felnőtteket. Vannak akik minden féle csokit megesznek és vannak akik sajnos adott dolgokra érzékenyek –glutén, laktóz, szója,cukor, hogy csak párat említsek-, és ugyanúgy szeretnék, de nem tehetik ezt.
Hol is kezdődik a minőség? A tejcsokoládénál a 35%, míg az étcsokoládénál 55%-os kakaótartalom felett. Akik az igazi klasszikusokat szereti, azok megtalálják a Szerencsi Bon-bon Kft. csoki Mikulásait, melyek között immár cukormentes változatban is mosolyognak ránk a polcokról.

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

A kézzel készített, Rosengarten Mikulás, teljes mértékben bio alapanyagokból áll, ezzel is kizárva olyan tartósítószereket, melyek kellemetlen meglepetéseket okozhatnak.

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

A glutén, a laktóz, a szója érzékenyeknek a MOO-Free termékek teljes biztonságot nyújtanak, ráadásul széles választékban.

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

Az sem távozhat üres kézzel aki teljes mértékben vegetáriánus termékeket keres, hiszen a Zotter termékei között ezt is megtalálja. Talán egyike, ha nem a legszebb,  Adventi naptára az idei évnek.

 

Fotó: Ohr Tibor - koszegINFO.com

 

Sorolhatnám azonban tovább a szadai Sokkoládé Kft. kis manufaktúra kézzel készült Mikulás, Hóember és egyéb figuráit és még számtalan egyéb csodálatos terméket, amik itt megtalálhatóak.

Vallom, hogy a mi felelősségünk, hogy gyermekeinknek olyan ízeket és olyan biztonságos csokoládékat ehessenek, melyek egész életükre kihatnak majd. „Ne fald, élvezd a csokoládét” hirdeti a Csokiszeg, amit érdemes megfogadni. Ez a kis csoki bolt meg is ad minden segítséget ehhez, hiszen olyan termékeket kínál, melyekből nem a mennyiség számít, mégis igazi élvezetet jelent.

 

- F. Szabolcs

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Hozzászólások