Kőszegről

Kőszegről

Az osztrák határon, az Alpok keleti lankáin fekvő középkori eredetű, romantikus hangulatú kisváros Magyarország egyik legszebb és legtisztább levegőjű települése.  Kőszeget gyakran hívják az ország „ékszerdobozának” is, ugyanis történelmi emlékekben, látnivalókban, nevezetességekben kifejezetten gazdag kisváros. 

Kőszeget nem véletlenül nevezik az ország egyik legszebb és legromantikusabb településének. Macskaköves utcái, ódon fényű lámpái, gyönyörű színes kis házai, valamint középkort idéző varázslatos hangulata rabul ejtik a látogatót.

Kőszeg kiváló példája annak, hogy a német, magyar és később a horvát lakosság miként tud több száz éve harmóniában élni. Ez mutatkozik meg a város felépítésében is, mely a mai napig hármas szerkezetű. A középkori belvárosból, délen a magyar, északon, pedig a német külvárosból áll. Kőszeg - és benne a vár – elrendezése is egyedülálló, ugyanis az országban egyedüli megtestesítője a tervezett vár-városnak. Továbbá azon kevés városok közé tartozik, amelyeknek középkori városfala még sértetlenül áll, és városszerkezete alig változott az idők során.

Külterületei nagy részét hegyek és erdők borítják, melyeknek meghatározó szerepe van a város életében. A nyugati szellők folyamatosan friss, alpesi levegőt hoznak, ezzel Kőszeg az ország egyik legfrissebb levegőjű, szubalpin klímájú települése.

Ez a klíma kimondottan egészséges és jótékony hatású a légúti megbetegedésekben szenvedők számára.

Turisták százai keresik fel hetente a kőszegi hegyeket és a hegységben található látnivalókat. A hegyekben sétálva patakok, források csobogása, madárcsicsergés segít feltöltődni azoknak, akik elfelejtenék a város zaját és a hétköznapok terheit, vagy csak egy romantikus sétára indulnának párjukkal. A hegység egyik fő látványossága az Írottkő kilátó (883m), mely Nyugat-Magyarország és Burgenland legmagasabb pontján található. A hegység magasabban fekvő részein természetes fenyőerdő - főleg luc- és erdeifenyő - is megtalálható a tölgyesek mellett. A déli lejtők pedig híresek a szelídgesztenyésekről. A múlt század elején a helyiek magyar Svájcnak becézték a környező hegyek-dombok szövevényét.

A környékbeli dombok híresek a szőlőtermesztésről. A kőszegi bortermelés egészen az 1200-as évekig többszáz éves hagyományra tekint vissza. 

A városba érkezőknek egy aktívan eltöltött nap vagy egy romantikus esti séta után finom vacsorára és a helyi borok kipróbálásra ajánljuk Kőszeg vendéglőit.

Ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is!

Ajánljuk még

Hozzászólások