Kőszegről
Kőszegről
Kőszeget nem véletlenül nevezik az ország egyik legszebb és legromantikusabb településének. Macskaköves utcái, ódon fényű lámpái, gyönyörű színes kis házai, valamint középkort idéző varázslatos hangulata rabul ejtik a látogatót.
Kőszeg kiváló példája annak, hogy a német, magyar és később a horvát lakosság miként tud több száz éve harmóniában élni. Ez mutatkozik meg a város felépítésében is, mely a mai napig hármas szerkezetű. A középkori belvárosból, délen a magyar, északon, pedig a német külvárosból áll. Kőszeg - és benne a vár – elrendezése is egyedülálló, ugyanis az országban egyedüli megtestesítője a tervezett vár-városnak. Továbbá azon kevés városok közé tartozik, amelyeknek középkori városfala még sértetlenül áll, és városszerkezete alig változott az idők során.
Külterületei nagy részét hegyek és erdők borítják, melyeknek meghatározó szerepe van a város életében. A nyugati szellők folyamatosan friss, alpesi levegőt hoznak, ezzel Kőszeg az ország egyik legfrissebb levegőjű, szubalpin klímájú települése.
Ez a klíma kimondottan egészséges és jótékony hatású a légúti megbetegedésekben szenvedők számára.
Turisták százai keresik fel hetente a kőszegi hegyeket és a hegységben található látnivalókat. A hegyekben sétálva patakok, források csobogása, madárcsicsergés segít feltöltődni azoknak, akik elfelejtenék a város zaját és a hétköznapok terheit, vagy csak egy romantikus sétára indulnának párjukkal. A hegység egyik fő látványossága az Írottkő kilátó (883m), mely Nyugat-Magyarország és Burgenland legmagasabb pontján található. A hegység magasabban fekvő részein természetes fenyőerdő - főleg luc- és erdeifenyő - is megtalálható a tölgyesek mellett. A déli lejtők pedig híresek a szelídgesztenyésekről. A múlt század elején a helyiek magyar Svájcnak becézték a környező hegyek-dombok szövevényét.
A környékbeli dombok híresek a szőlőtermesztésről. A kőszegi bortermelés egészen az 1200-as évekig többszáz éves hagyományra tekint vissza.
A városba érkezőknek egy aktívan eltöltött nap vagy egy romantikus esti séta után finom vacsorára és a helyi borok kipróbálásra ajánljuk Kőszeg vendéglőit.